Két nap.Két nap alatt sok minden történik.Két nap elég ahhoz,hogy változzon valaki érzelmi világa.
Két nap alatt városok tűnhetnek el.Két nap alatt emberek ezrei és százezrei halnak meg.Két nap.Két napja még boldog voltam,önfeledt boldog...és most?Még soha nem kívántam úgy nem létezni mint bármikor máskor.Valakinek nem tetszik a blogom mert túl komor és szomorú.Én erre mit mondjak?A világ komor és szomorú.Mi tettük azzá ami.
Boldogan önfeledten öleltelek és csókoltalak.Úgy mint senkit soha máskor.Kérlek akard,hogy hogy újra csókolhassalak,ölelhesselek,játszhassak a kezeddel.
Vagy.
Dobj el.Felejts el.Hagyd,hogy a semmiségbe merüljek és ne akarj többet látni.
Én megértem,hogy a múltaddal nehéz szakítani.De az,hogy még azt se tudom,hogy várjak-e rád vagy sem...nos ez olyan mintha egy cápa szopná a farkam egész álló nap tüskés,érdes fogaival(elnézést a kifejezésért de nem találtam rá jobb hasonlatot.)
Ha nem kívánod,hogy várjak rád...elfogadom.De azt hiszem én akkor már soha többé senkire és semmire nem akarok majd várni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése