Csak még egyszer

Mond hát, ki vagy?
Majd én elárulom!Nélküle senki.
Nincs többé a ragyogása,nincs többé ölelő keble.
Nincs többé vörös haja melytől szíved zakatolt minden este.
Nincs többé hófehér bőre s édes illata,
nincs többé semmid,életed immáron céltalan.

Nincs többé egy délutánod sem,mikor ragyoghatsz benne.
Nincs többé reggeled mikor levelet kaphatsz tőle.
Nincs többé estéd mikor takaródat átkarolva azt hiszed kezed csípőjére tetted.
Vagyis de...Annyid még maradt,csupán a puszta ábránd s Holdvirágod kesernyés hiánya.
Az üres kezed ernyedten lóg lábad mellett,fogna valamit de nincs most itt jobbra tőled.
A néma hallgatás,üvölti mélyen koponyádba,nincs többé édes hangja,cipője kopogása.

Én nem akarom ezt,hiánya minden percben szét tép.
Én nem tudom feladni,bennem a remény utoljára hal majd meg.
Én csak rá vágyok ezen a boldogtalan világon.
Csak még egyszer hagy ébredjek úgy,hogy tudom.
Délután Holdvirágom csókol meg.