2011. február 23., szerda

Kanálnyi méz az,nem melankólia...

Borzong a művész ahogy a múzsa tele leheli koponyáját ihlettel. Borzong a néző amint érzékeli a kész művet.Együtt borzongunk mi a hatalmasok az üres kis semmiségben. A hatalmasok...hanyag leves folt vagyunk a fekete terítőn.
Neked lehet rossz ha magadba görnyedsz. De te kilépsz belőle amint veszel egy nagy levegőt.
Én szeretem azt az utat ismerni és forrásként használni,amitől más irtózva hátrál.
Minden fény vet árnyékot valamin.Én ezt használom ki.A negatívat.
Fuss hát csak az árnyék elől.Én méh leszek és lehet,hogy a mézbe fogok fulladni.

2011. február 17., csütörtök

Keletinap

Élj,hogy tapasztalj.Szépet,szörnyűt ami épp jól esik a lelkednek.
Mártózz meg a Balatonban hajnalban, mikor a nap még csak hunyorogva ragyog az égen.
Feküdj a fűben bámuld a csillagokat és a cigi füstjét küld bele az örökkévalóságba.
Lógj iskolából egy napsütéses májusi napon a lánnyal akit úgy érzel,hogy szeretsz, majd a kihalt játszótéren az ölében feküdve idd a langyos borkólát.
Úgy érzed minden tökéletes, és az is...Tökéletes mert te annak érzed.
Úgy átélném azokat a napokat újra, de keletről a nap mindig új lehetőségeket hoz magával.
Új élményeket,fájdalmat és embereket.

2011. február 7., hétfő

Bizonytalan barom.

Színek kavalkádja kering körülöttem.Színek és érzések amik magával ragadnak,amikről írok.
Feketén szenvedek,fehéren tisztulok.Minden itt van leírva.
Keresem magam.Az igazi énem.Keresem azt az érzést amit álmomban éreztem.
Függőjévé váltam.Sok este úgy fekszem le,hogy hátha még egyszer érezhetem...érezhetem a teljesség érzését.A boldogságot.
De valahogy, még is félek a boldogságtól.Félek,hogy elveszíteném és akkor gyötörne hosszan.
Mégis olyan jó lenne egy kicsit a valóságban is átélni azt az érzést.
Gyűlölöm magam,hogy bizonytalan vagyok.

2011. február 4., péntek

Szürke mint a grafit.

Előttem a vászon,és én felakarom rá festeni a szavakat.Szürke és fekete esetleg egy kis vörös festék kéne.
Egy sivatag, s ott sétál egy fiú.Szürke végtelen dűnék sokasága.S áll és nézz,nézi a lányt a messzeségben akinek a nyakában csak egy vörös sál leng,magabiztosan tépi a szél a puha selymet.Talán csak egy délibáb.Lehet,hogy csak egy illúzió amit hiába kergetne.Egyet akar,ez biztos.
Megérinteni a lányt...
Nincs elég vászon és elfogyott a festék.Csak a sivatag van meg a fiú...talán ők sem olyan sokáig lesznek már egymásnak.Talán végre megszűnnek már létezni.