Mr.Melankólia

Óh Mr.Melankólia kérlek ne hagyj magamra!
Látod nyújtom neked a poharat,
néhány órát még igazán maradhatsz...

Óh Mr.Melankólia ha tudnád mi van idebent..
Elmondanám de úgy sem értenéd.
Inkább gyógyítgasd hegemet.

Hisz rád mindig számíthatok,ha hívlak
itt vagy. Sosem hagysz cserben.
Csendességeddel,türelmeddel vigaszt lelhetek benned.

Látom,elfogyott az italod.
Töltsek még egy keveset?
A te szeszed az én szeszem csak maradj itt mellettem.

Vagy másra vágysz, netán egy kis füstre?
Várj adok majd én.
Ennyit igazán megtehetek érted.

Óh Mr.Melankólia tudod lassan elfelejtem,
három éjszakából hármat álmaimban
mégis vele élek.

Nem olyannak érzem mint akit a többi közé raknék,
agyam poros szekrényébe.
Szétdobált érzelmeim kegyetlen tömkelege felé.

De Mr.Melankólia nem tudok már mit tenni.
Egy csonka vers vagyok a falán.
Vagy már az sem,szemétbe dobta tán' azt is.

Türelmetlen szavak,értelmetlen kuszasága. (Avagy az én agyamba láthatsz kicsit.Nincs rend,nem vártam vendégeket.)

Az étel csak étel.A kellemes vagy szar íze nem több mint az agyad visszajelzése,hogy mennyire eszel fasza kaját.Az alkohol,a drog vagy bármi más csak a tudatod facsarja egy időre.Ami pár év után úgy eltorzulhat ha nem vigyázol,hogy a lelkedre is rányomja izzadságtól sós bélyegét.
A csók csak csók.Rituálé az egész amit test visz véghez,semmi több. Azt hiszed több van benne?
Netalán a lelkedből fakad? Hiú ábránd láss a nyáltól csöpögős romantikus maszkod mögé ember...Gondolkozz a saját tapasztalataid forrásából. Hisz a fájdalmas tapasztalattól nincs jobb mester. Filozofálj de ne vidd túlzásba mert a végén mindig ugyanott kötsz ki...Hogy nincs semmi értelme. Ha fáj valamid majd elmúlik,ha épp nem fáj semmid az is elmúlik.Ez az élet csak,hogy ne unatkozz.

Csak a füst maradt hátra...

Ne nézz a szemembe én fekete angyalom.
Most már tényleg késő,nincs ott más
csak néma üresség és a tépő fájdalom.

Újra játszódó gondolatok,cikázó fénye.
Mire ráereszkedik a felejtés ködös rémsége.

Ne nézz a szemembe hisz tudom,tudod nincs már értelme.
A te szemed is elsötétült,hangodból is hiányzik már
lényed örökös, tiszta fénye.

Elfújtad hát szerelmem olvadó gyertyáját
Csak a füst maradt hátra, csak a füst maradt hátra...

Slow moves

Lassan dobog
átkozottul lassan.
Fényévekre járunk mégis
egymás karjában,
záratlan tetők alatt.
Minket nem érdekelnek a percek,
minket nem érdekelnek a felhők.
A mi szívünk csak egymásért ver,
gondtalan órák,párnák termében.
Egy szent négyzetméteren,
önfeledt boldogságban.

Csak még egyszer

Mond hát, ki vagy?
Majd én elárulom!Nélküle senki.
Nincs többé a ragyogása,nincs többé ölelő keble.
Nincs többé vörös haja melytől szíved zakatolt minden este.
Nincs többé hófehér bőre s édes illata,
nincs többé semmid,életed immáron céltalan.

Nincs többé egy délutánod sem,mikor ragyoghatsz benne.
Nincs többé reggeled mikor levelet kaphatsz tőle.
Nincs többé estéd mikor takaródat átkarolva azt hiszed kezed csípőjére tetted.
Vagyis de...Annyid még maradt,csupán a puszta ábránd s Holdvirágod kesernyés hiánya.
Az üres kezed ernyedten lóg lábad mellett,fogna valamit de nincs most itt jobbra tőled.
A néma hallgatás,üvölti mélyen koponyádba,nincs többé édes hangja,cipője kopogása.

Én nem akarom ezt,hiánya minden percben szét tép.
Én nem tudom feladni,bennem a remény utoljára hal majd meg.
Én csak rá vágyok ezen a boldogtalan világon.
Csak még egyszer hagy ébredjek úgy,hogy tudom.
Délután Holdvirágom csókol meg.

Üzenet a tükörből.

Itt vagyok hát.Lélegzem.Lassan szívom tüdőmbe a füstölő fűszeres hullámait.Arányosan jönnek a füsttel az agónia fájdalmas ordításai. Szenvedj csak te szerencsétlen rohadék. Megérdemled. Rossz helyre,rossz időben és rossz testbe születtél. Még arra sem vagy képes,hogy azt a kurva kést elhúzd az egyik ütőered előtt. Szánalmas kis senki vagy.
Meglett volna a lehetőséged...nem mondhatod,hogy nem. De te jó szokásod szerint ez is elbaltáztad.
Komolyan mondom hányingerem van tőled. Most pedig menekülnél vissza a boldogságba. De mindketten jól tudjuk,hogy semmi esélyed...A kar ami két hónapig ölelt most elengedett. Újra lélektelen hússá és csont halmazzá váltál. Gratulálni tudok. Remélem elrohadnak az ujjaid és írni sem leszel képes többé. Akkor leszel a tetőfokon,semmi kötelék nem csatol majd ehhez a helyhez. Na és akkor mit fogsz csinálni? Mindketten tudjuk,hogy még akkor sem leszel rá képes...Utálod ezt a helyet még is félsz elhagyni. Tudod mit? Akkor dögölj meg. Már semmit nem érsz végleg a szememben...és tudod ha már az én szememben fikarcnyit nem érsz...

Címtelen s rímtelen

Fikarcnyit sem ér a szeretetem
talán kútba dobom így elfeledhetem.
Oda dobom mély gyomrába mindet,
de ő sem bírja felöklendezi a mérgem.

Bűzös,ragaszkodó rózsaszínű folyadék.
Nem más csak lehúzó súly más számára.
Nem várom,hogy idd ki a poharat.
De vágyakozom minden egyes kortyodért.

Gyülemlik csak gyülemlik bennem,
gátat szakít,hidakat rombol mérgező szeretetem.
Így hát megértem ha földre öntöd inkább,
nem bírja a te gyomrod sem,kísérő nélkül,se tisztán.

Hagyd hát itt nekem majd én megiszom!
Belülről rohaszt majd szét,kegyetlenül finom.
Csepptől cseppig kiiszom.
Már írni sem érdemes...hát abba hagyom.