Éjféltájt ketyeg az óra,és én ülök az ágyamon.Gyertya fényénél papírra vetni a gondolatokat és érzelmeket,megnyugtat.
Kintről semmiféle fény nem szűrődik be,még a hold is úgy érzi nem érdemes fényével megtisztelnie.
Érzések,annyira hálás és kétszínű alakok vagytok ti.Egy pillanat s a világ legboldogabb emberének érzem magam.Egy másik pillanatban pedig boldogságom gyökerét ráncigálom.
Holdvirágomét aki a tavasszal együtt a szerelmet és megnyugvást hozta magával önmarcangoló életem szürkeségébe.
De te,óh érzés...ok nélkül jössz és csak pusztulást hagysz magad után.Talán gyenge vagyok és nem tudlak uralni,talán őrült lehetek.Ki tudja...de az biztos ha nem teszek valamit,majd magamnak ütöm be az utolsó koporsószöget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése